kisvarda

Megkezdődtek a hulladékválogató üzem építésének előkészítő munkálatai Jánosiban

Sor került a második videotalálkozó megrendezésére a ZeroWaste projekt előrehaladásáról, az Iránytó Hatóság, a JTS és a projektben részt vevő magyarországi és ukrajnai partnerek között.

Az előzetes egyeztetéseknek köszönhetően körvonalazódtak azok a kiemelt feladatok, melyek hatékony megoldása lehetővé tette, hogy megkezdődjenek a hulladékválogató építésének előkészítő munkálatai.

Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke a jelenlévőkhöz szólva mindenekelőtt megköszönte az ez irányú aktív munkát és a határidők pontos betartását.

Megjegyezte: most rendkívül fontos, hogy a projekt minden résztvevője aktívan részt vegyen a párbeszédben. Hangsúlyozta, hogy minden jogi dokumentum aláírásra került, beleértve az építési földterület átvételéről és átadásáról szóló okiratot.

Jelenleg a helyszínen már zajlanak az előkészítő munkálatok, mintegy 20 gép és berendezés dolgozik napi szinten a tereprendezésen.

A partnerek megállapodnak abban, hogy május második felében kerül majd megrendezésre Jánosiban a projekt nyitókonferenciája, ahol széles közönség előtt beszélnek majd a projekt aktuális állásáról és a tervezett tevékenységekről.

A megbeszélésen részt vettek: magyar részről – a Határon Átnyúló Együttműködési Program Közös Szakmai Titkárságának igazgatója Szakács Áron és Tetiana Klymenko projektmenedzser, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke, a Tisza ETT elnöke Seszták Oszkár, az Tisza ETT igazgatója Szabóné Cap Andrea, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselői. Az ukrán fél részéről részt vettek Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke, Andrij Sheketa első elnökhelyettes, a Tisza ETT képviseletében Jevcsák Judit igazgatóhelyettes és Dancs Karolina projektmenedzser, az ukrán parner képviseletében pedig Volodymyr Feskov, a Kárpátalja Fejlesztési ügynökség igazgatója vettek részt.

A soron következő találkozóra május végén kerül majd sor, szintén videókonferencia keretében.