kisvarda

Harkiv megyei gyerekek pihenése Kárpátalján

Ma elbúcsúztattuk a csapatot, egy hét úgy elrepült, akár egy nap. Az elmúlt hét folyamán 45 Harkiv megyei gyerek és felnőtt számára nyílt lehetőség a pihenésre és feltöltődésre vidékünkön. Harkiv megye továbbra is frontvonalbeli régió, a kupjanszki, harkovi és bogodukhivi járások területén továbbra is folytatódnak a harcok.

15 kistérséget szinte naponta ágyúz az ellenség, ami jelentős áldozatokkal jár, és ami a régió infrastruktúrájának pusztulásához és településeinek elnéptelenedéséhez vezet. A belső menekültek számát tekintve Harkiv megye továbbra is éllovasnak számít Ukrajna megyéi között. A legfrissebb adatok szerint csak a régió megszállt területeiről több mint 29 ezer embert – köztük 3610 gyermeket és 957 fogyatékkal élőt – kellett evakuálni.

Ebből a térségből, a Bogodukhiv járási Zolochiv kistérségből érkeztek a gyerekek pihenni Kárpátaljára, köszönhetően a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (Tisza ETT) egyéni pályázatának, melyet Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma támogatott.

2022. március 10-e óta a Zolochivi kistérség lakosai az aktív harcvonal mentén élik mindennapjaikat. Az Orosz Föderáció határán fekvő települések jelentős mértékben megrongálódtak, avagy teljesen elpusztultak, a kistérség lakossága 3,7 ezer fővel csökkent, 91 gyereket evakuáltak.

Az elmúlt hét folyamán sok feladatot adott a szervezés és az izgalom, hogy minden jól sikerüljön, ugyanakkor a melegség és öröm számos pillanatát élhettük át közösen. Igyekeztünk mindent megtenni a gyerekekért, akiknek egy irgalmatlan háború borzalmait kell naponta átélniük. Összességében tartalmas, változatos programokkal és kulturális eseményekkel teli napok állnak mögöttünk. Egyszóval aktív kikapcsolódás a szó tágabb értelmében.

A búcsú pillanata mind a gyerekek, mind a szervezők számára megható volt, azonban az elválás könnyeit enyhítette a kellemes pihenés okozta öröm érzése.

A Tisza ETT ezúton fejezi ki köszönetét Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma felé a pénzügyi támogatásért, valamint Magyarország Ungvári Főkonzulátusának és Magyarország Beregszászi Konzulátusának, név szerint Bacskai József főkonzul úrnak és Gyebnár István misszióvezetőnek a sokrétű segítségnyújtásért.  

Őszintén köszönjük partnereinknek, akik nagyszerű munkát végeztek, és mindent megtettek a gyerekek gondtalan pihenéséért: Biró Tibornak, a Helikon Hotel igazgatójának és Szibert Klára helyi szervezőnek, akik kora reggeltől késő estig gondoskodtak a gyerekekről.

Köszönjük továbbá Kocsik Enikőnek, a Segítség Határok Nélkül Alapítvány igazgatójának a gyerek számára biztosított ajándékcsomagokat. Ivancso Olekszijnek, az Ukrajna Termálvizei Egyesület elnökének és Huszak Szerhijnek a Kaszonyi Termálfürdő igazgatójának a szíves fogadtatást és az aktív pihenési lehetőséget.

Kulijevics Okszánának, a  Kárpátaljai Megyei Tanács Beregszászi Szakmai Szolgáltatási Líceuma vezetőjének, Kepics Andzselikának, a Tulipán Tanoda igazgatójának, Mester Andrásnak, Tiszacsoma település elöljárójának, a Szeress és Tedd a Jót Alapítvány vezetőjének, Molnár Melindának és csapatának, hogy tartalmas programokat és kellemes kikapcsolódást biztosítottak a gyerekek számára. Bízunk abban, hogy hamarosan újra találkozhatunk!