kisvarda

Munkácson megnyílt az Erdélyi Béla Alkotóház

2022. szeptember 19-én került átadásra Munkácson az Erdélyi Béla Alkotóház. Az épületet Magyarország Kormánya támogatásával, a Zahid Finance Group Kft. és a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület (KMKE) vásárolta meg 2019-ben, majd újították fel. A KMKE elnökének, Kopriva Attilának a tervei alapján került átalakításra a neves kárpátaljai festő egykori családi háza emlék- és alkotóházzá a Magyar Ház Program keretében.

Az épületben Erdélyi Béla műveiből, eredeti bútoraiból és használati tárgyaiból nyílt állandó kiállítás, ami előzetes egyeztetést követően folyamatosan látogatható. Az épület tetőterében vendégszobák kerültek kialakításra, valamint az udvarban helyet kapott egy tágas műhely is, ami kiváló színtere lehet a jövőben alkotóműhelyek megrendezésének.

A megnyitón köszöntőt mondott Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, a Tisza ETT elnöke és Volodymyr Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke, a Tisza ETT társelnöke is, akik beszédükben hangsúlyozták, hogy egy Ukrajna számára nehéz időszakban mennyire fontos és jelentőségteljes ilyen és ehhez hasonló kulturális projektek megvalósítása.

Sok sikert kívántak az emlékház üzemeltetőinek, és azt kívánták legyen a ház a világ valamennyi tájáról érkező művész találkozásának színtere és alkotóközpontja. Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mondott Bacskai József ungvári magyar főkonzul, Tarpai József, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója, valamint a történelmi egyházak képviseletében Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke és Molnár János római katolikus püspöki helynök.

Az ünnepélyes avatását követően az esemény a Munkácsy Mihály Magyar Házban folytatódott Molnár Ildikó és Vass Tamás Erdélyi Béla életét bemutató filmjének levetítésével.

Ugyanezen a napon Szabóné Cap Andrea, a Tisza ETT igazgatója személyesen kísérte át a határon a “Pro Arte- Munkács” szervezet  részére azt a bútorszállítmányt, melyet a Magyar a Magyarért Alapítvány, Mankovits Tamás pénzgyűjtéséből és pénzadományából vásárolt a  Beregszentmiklósi Szoborpark számára.  Az adományt Matl Péter, a “Pro Arte- Munkács” civil szervezet elnöke vette át.