kisvarda

Aktívan pihennek a jánosi Helikon hotelben a lembergi és ivano-frankivszki gyerekek

Augusztus 22-én hétfőn érkeztek meg a jánosi Helikon hotelbe azok a lembergi és ivano-frankivszki gyerekek, akik egyhetes pihenésüket töltik Kárpátalján a Tisza ETT szervezésében, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma pénzügyi támogatásával.

Az összesen 63 gyerek és nyolc felnőtt számára kulturális és aktív pihenési lehetőség biztosításával igyekeznek kellemessé tenni a pihenést a szervezők. Kedden a csapat Munkácsra utazott, ahol a munkácsi vár szépségeit csodálhatták meg és megismerkedhettek annak történetével egy helyi idegenvezető révén.

A délután folyamán a közelmúltban nyílt Kárpáti Aquaparkot keresték fel a gyerekek.

Szerdán, Ukrajna függetlenségének ünnepén sportnap és aktív pihenés volt számukra szervezve a jánosi Barna György stadion területén.

Ügyességi vetélkedők, focimeccs, rajzverseny, lufi fújás, aszfaltrajz verseny és egyéb érdekességek színesítették a programot.

A győztesek számára Jevcsák Judit, a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás igazgatóhelyettese nyújtotta át a megérdemelt kupákat és érmeket, kisebb ajándéktárgyakat és egyéb nyereményeket.

Az ebédet követően a helyi Dínóparkba indultak a gyerekek, ahol estig tudtak aktívan pihenni és élményekkel töltődni. Csütörtökön Beregszász nevezetességeivel ismerkedhettek meg, valamint látogatást tettek a Beregi múzeumba és a helyi Pacsirta termálfürdőbe is.

Pénteken a megyeszékhely, Ungvár felkeresésével folytatódott a program, ahol a vár és skanzen megtekintésén kívül lehetőségük volt kisebb sétát is tenni a belvárosban.

A csoport egyik része pénteken, másik része pedig szombaton látogatott ki a nagyszőlősi Szelíd Lovas Központba. Ezt követően kézműves foglalkozásokra, majd pedig táborzárásra kerül sor.

A vendégek számos élménnyel gazdagodva, vasárnap utaznak haza.